Magunkról

Az Apex Telecom Kft. az elődszervezet Apex Gmk, majd Apex Kft. feldarabolása révén jött létre 1994-ben. A feldarabolt cégrészek megtartották az előzőekben kialakított tevékenységi köreiket. Így az Apex Telecom Kft. - mint a neve is utal rá - elsősorban a számítástecnikára, a kommunikációra (vezetékes és vezeték nélküli kommunikáció) helyezte a továbbiakban a fő hangsúlyt.

Rendkívüli módon büszkék voltunk arra, hogy a "Dunától keletre" mi voltunk az elsők, akik elektronikus telefonközpontokat, - kicsiket (32 ívpontig) és közepes méretűeket (200 ívpontig) - telepítettünk az ipari üzemekbe és az önkormányzatokhoz. Ebben az időszakban fejeztük be a még korábban megkezdett, az internet elődjének is tekinthető MUPID rendszer magyarországi telepítését. Természetesen megtartottuk a számítógépek összeszerelését és javításitását, valamint karbantartását is mint tevékenységet.

Mi alakítottuk ki az ország első emberi felügyelet nélkül működő gázerőművének üzemmenet-figyelő és -riasztó rendszerét, mely a Petőfi rádió hullámhosszán működő személyhívó rendszert ötvözte a helyi felügyeleti moduljainkkal.

2003-ban felkerült a palettára a televíziózás. A már azóta megszűnt Hálózat TV-nek az Apex Telecom Kft. látta el a műszaki üzemeltetési és felügyeleti feladatait, beleértve az első magánkézben lévő műholdas feladó állomást is. 

A televíziós tevékenység a későbbiek folyamán is kiemelt szerepet kapott a cégünk életében. Szállítottunk szoftvereket a helyi televízióknak a politikai vitaműsorok, valamint a különböző vetélkedő-műsorok hátterét biztosító időmérő rendszerekhez. A választásokhoz mi készítettük azt a programcsomagot, amivel a helyi televíziók közvetlenül tudtak csatlakozni az országos választási bizottság informatikai rendszeréhez. Terveztünk és építettünk komplett televíziós rendszereket.

Résztvettünk a helyi televíziók digitális átállását koordináló munkában, mely midannyiunk örömére kiválóan sikerült.

Manapság az önkormányzatok "művelődési ház" programjai adják a fizikai munka döntő részét. Tervezünk és kivitelezünk művelődési ház világosítási, hangosítási megoldásokat, intercom rendszereket. Eltekintve attól, hogy cégünk mikrovállalkozás, a munkáink a megbízható közepesek közé predesztinálnak bennünket.